Ballagáson

Vannak életünk során olyan mérföldkövek, amik meghatározóak, fontosak a tovább lépésünk szempontjából.

Az egyik ilyen fontos pillanat az általános iskolai ballagás pillanata. Az a nap, amikor lezáródik életünk egy szakasz, a gondtalan gyermekkor szakasza. Amikor diákként búcsút mondunk első iskolánknak. Annak a közösségnek, aminek nyolc éven át voltunk tagjaik. Elbúcsúzunk osztálytársainktól, tanárainktól, nevelőinktől.

Örömteli, egyben szomorú esemény is ez. Örömteli, mert sikeresen lezárulnak az általános iskolai évek, és következhetnek a középiskolás évek. Szomorú, mert búcsút kell inteni a biztonságot nyújtó épületek, embereknek, és valami véget ér. Büszkeség tölti el ilyenkor a ballagók és a hozzátartozók szívét egyaránt. Főleg a szülők szeretik megosztani ezt az érzést a rokonokkal, barátokkal, ezért erre az eseményre meghívót küldenek a legközelebbi hozzátartozóknak, barátoknak, hogy legyenek tanúi ennek a jeles eseménynek.

Szívesen teszek eleget ezeknek a meghívásoknak, mert tudom, mennyire nagy jelentősége van ennek az eseménynek. Fontos ez az ünnep, mert az első akadály leküzdése mindig emlékezni kell, hiszen ebből erőt tudunk meríteni a többi akadály leküzdéséhez.

Szeretem a ballagások hangulatát. Szeretem, amikor az iskola épülete virágokkal díszítve köszönti a ballagókat és a vendégeket. Szeretem, hogy a ballagók érzik, ez a nap csak róluk szól. Szeretem ezeken a rendezvényeken megörökíteni a pillanatokat, a ballagó diákok örömteli pillantásaikat, a szülők büszke arckifejezéseit, a tanárok elégedettségét.

Ezen a ballagáson is készítettem már jó néhány fényképet a Samsung telefonommal. Még csak a ballagás felénél tarthattunk, amikor sajnos egy óvatlan pillanatban kiesett a telefon a kezemből, és abban a pillanatban eltörött a kijelzője.

Másnap felkerestem a mobiltelefon szerviz munkatársait. Miután megvizsgálták a telefonomat, megnyugtatásomra közölték, hogy pár percen belül ki tudják cserélni a hibás alkatrészt, mivel van raktáron a csere alkatrészből.