Az ember, amikor belevág a cégalapításba persze jól meghatározott, évekre előre nyúló tervekkel rendelkezik, legalábbis azt gondolom, hogy ha ez hiányzik, akkor hosszú távon biztosan felesleges nagyvállalati szinten belefogni a működtetésbe, mert nem lehet sikeres a projekt. Így is iszonyatosan sok buktató szerepel a tervek között, rengeteg kétes kimenetel, ahol az ember nem tudja hogy hogyan fog reagálni a piac, nem tudja, hogy milyen nem várt események fogják tarkítani a működést vagy hogy éppen a piaci helyzet hogyan fog változni mondjuk egy öt vagy tíz éves periódus alatt.
Én is mindenféle tervet jó előre elkészítettem, és nagyon sokat csúsztattam is időben, mert egészen egyszerűen nem volt elég forrás ahhoz, hogy a bevezetést a terveknek megfelelően el tudjam kezdeni, azonban egyetlen egy dolog volt, amit tudtam hogy nem húzhatok túl soká, hogy egy a szervezetfejlesztés, a coaching és a kommunikációs tréning terén jártas külső szakmai segítőt keressek magunk mellé, akik valóban profik, akik hosszú távon tudják segíteni a munkánkat, és akik részéről nincs kétség a szakmai tudás és tapasztalat terén, egyszóval akikre teljes mértékben rá tudja és rá meri bízni az ember a folyamatos vállalati fejlődés és fejlesztés feladatait.
Elég sokáig kellett keresgélnem amíg rátaláltam a Kogwheel csapatára, és ezzel viszont meg is léptem a legújabb vállalati fejlesztésünket, hiszen biztosan veszem, hogy hosszú távon fogunk tudni számtani ennek a nagyszerű csapatnak a munkájára, és abban is biztos vagyok, hogy náluk jobb nem érhető el ma Magyarországon a piacon. A munkavállalók imádják a tréning foglalkozásokat, és ami még megdöbbentőbb, hogy amióta folyamatosan együttműködünk a kogwheel munkatársaival és mondhatjuk hogy folyamatos a közös munka, egyre jobb a vállalati hangulat és egyre hatékonyabb a működés. Egységnyi idő alatt nagyobb növekedést tudott elérni a cég, ami annak köszönhető, hogy sokkal gyorsabban és nagyobb összefogásban képesek a munkavállalók megoldani egy – egy felmerülő szükségletet, így egységnyi idő alatt több ügyfelet tudnak ugyanolyan tökéletes minőségben kiszolgálni.